karácsonyfa állítás

A karácsonyfa-állítás szokása a XIX. század negyvenes-ötvenes éveiben városon jelentkezett először, ma azonban országosan elterjedt, és ahol gyermekek vannak, mindenütt állítanak karácsonyfát. Erdély néhány megyéjében azonban még a háború alatt is újévkor, az „aranyos csikó” hozta a gyermekeknek az ajándékot.

mágikus jellegű karácsonyi szokások

Más, inkább mágikus jellegű rítusok is meghonosodtak nálunk, mint a karácsonyi asztal szertartásos elkészítése, a karácsonyi szalmahintés szokása, a pásztorok karácsonyi vesszőhordása.

a karácsony kialakulása

A magyarságot letelepedésétől kezdve többféle hatás is érte, melyek együttesen a magyar karácsonyi szokások kialakulásához vezettek. Ilyenek voltak a középkortól kezdve a katolikus egyház szertartásai, karácsonyi énekei, továbbá a szerzetesek és tanítók által ideplántált színjátékszerű mozzanatok, mint a karácsonyi játékok, a jászolállítás szokása. Ezeknek a századok során népi formaváltozatai alakultak ki.

újévi ételek, jókívánságok

Az évkezdő hiedelmek között igen makacsul ragaszkodnak a táplálkozás babonáihoz. Hazánkban pl. disznót kell enni, mert az a házba túrja a szerencsét, tilos viszont tyúkot enni, mert az a szerencsét kikaparja. Mágikus erejűnek tartják a jókívánságokat, köszöntő énekeket is, melyekkel házról házra mennek az üdvözlők. Ilyen jókívánságokat minden télközépi ünnepen, karácsony előestéjétől egészen vízkeresztig mondhatnak.

szilveszter

Közismert, hogy az óévtől hatalmas lárma, zaj, kolompolás közepette búcsúznak el. E zajkeltés ősi oka sokféle lehetett: a gonosz hatalmak, az óév kiűzése, vagy csak az általános ünnepi féktelenség. Néha epikus eredetmondákat is fűznek e szokáshoz, pl. Hajdúszoboszlón azt mesélték, hogy az évbezáró lármázás a török háborúk idejére megy vissza. A szoboszlói asszonyok szilveszterkor összeverték a tepsiket, meghúzták a harangot, s az így keletkezett zajjal megrémítették, elűzték a törököket. Azóta is minden év utolsó estéjén hasonló zajkeltéssel búcsúznak az évtől.

szilveszteri ólomöntés

A jósló szokások közé tartozik a szilveszteri ólomöntés, a lányok ilyen mágikus praktikával azt igyekeznek megtudni, ki lesz a férjük. A babona szerint, ha karácsony és szilveszter éjjelén, meg Szent-Andrásnapkor ólmot olvasztanak, és azt egy örökölt kulcs karikáján át hideg vizbe öntik, a képződött ólomtörmelék szeszélyes alakjából annak a jövőjét (foglalkozását) jósolják meg, aki azt öntötte: hajadon lányok pedig ebből találgatják, hogy ki és micsoda lesz jövendő férjük.

hagymakalendárium

A szándékos, mágikus célú cselekedetek mellett elődeink igyekeznek jósolni a „véletlenből” is. Már a XVIII. században megjegyzi a tudós Bod Péter, hogy újévkor hagymakalendáriumokat készítenek, melyekből az év tizenkét hónapjának időjárására jósolnak. Például tizenkét gerezd fokhagymába sót tesznek. Minden gerezd egy hónapnak felel meg. Amelyik gerezdben reggelre nedves lesz a só, az a hónap is nedves lesz, sok eső vagy hó esik majd.

az évkezdet analógiája

Amikor azután a hivatalos évkezdés napja is január elseje lett, az újévi szokások részben átkerültek erre a napra, máshol azonban a karácsonyi ünnepen is megmaradtak. Így azóta is karácsonykor is és újévkor is szoktak az elkövetkező év időjárására jósolni, ajándékot osztani, kellemes ünnepeket kívánni.

Az évkezdő újévi szokások nálunk éppúgy, mint más népeknél, főként abból a hitből nőttek ki, hogy a kezdő periódusokban – így az év kezdetén – végzett cselekmények analógiás úton maguk után vonják e cselekmények későbbi megismétlődését. Ami az év első napján történik, az a néphit szerint később, az év során újra megismétlődik. Ezért az emberek, hogy az egész évi jó szerencsét biztosítsák, igyekeznek csupa kellemes dolgot cselekedni: vidáman, rakott asztal mellett, baráti társaságban lépnek az újévbe, minden jót kívánnak egymásnak.

karácsonyi évkezdés

Magyarországon a XVI. századig karácsonykor kezdődött az év. A polgári életben azonban a középkorban sem merült feledésbe a régi római január elsejei évkezdés. Galeotto Marzio történetíró pl. Mátyás király udvaráról szólva megjegyezte, hogy január elsején a magyarok sztrénát, azaz ajándékokat osztogatnak, hogy jól kezdődjék az év.

A XVI. század elején is – még a naptárreform előtt – január elsején volt az újévi ajándékosztás. Az udvari számadáskönyvek leírják, hogy mennyi pénzt kaptak ekkor az éneklő iskolások, a szakácsok, katonák, zenészek (például a citerás a kutyával) és a különféle mesteremberek.

átállás a januári évkezdésre

Az új hazába való költözés után is fennmaradt a szállásváltó legeltetés. László és Kálmán király törvényei, XII. századi leírások is említik még ezt. Ennek a régi, tavaszi-őszi évfordulónak emléke az őszi és tavaszi pásztorünnepekben maradt fenn, ezek azonban egy évezred alatt más jelleget öltöttek, „európai” ünnepekké váltak.

A télközépre eső, karácsonyi, újévi (nagyjából a téli napfordulónak megfelelő) évkezdés a napév szerinti időszámítással együtt honosodott meg Európában, s a római birodalomból sugárzott szét. Az egységes január elsejei évkezdést azonban sok nép csak az utolsó évszázadokban fogadta el.

tavaszi - őszi évkezdés

A január elsejei évkezdés hosszú történeti fejlődés eredményeként jött létre, s hazánkban is csak néhány évszázad óta kezdődik ezen a napon az év.

Mikor a honfoglaló magyarság mai hazájába érkezett, földművelést ismerő, de főfoglalkozásként állattenyésztő nép volt. Időszámításunk valószínűleg különbözött az itt élő, főként földműveléssel foglalkozó, letelepedett népekétől.

Feltételezhetjük, hogy a honfoglaló magyaroknál az évkezdés őszre vagy tavaszra eshetett; az ázsiai rokon népeknél – szinte napjainkig – tavaszi vagy őszi évkezdést találunk. A nomadizáló pásztornépeknél a két időpont jelentőségét növelte a nyári legelőkre való vonulás és az őszi, téli legelőkre, szállásra való visszavonulás gyakorlata. A IX. századi arab, perzsa források azt írták a magyarokról, hogy a fűvel és termékenységgel együtt vándoroltak. Ibn Ruszta, arabul író lexikográfus 930 körül ezt írta a magyarokról; „Amikor eljönnek a téli hónapok, mindegyikőjök ahhoz a folyóhoz húzódik, amelyhez éppen közelebb van, s ott marad télire, és halászik benne. A téli tartózkodás itt alkalmasabb nekik.”